Szabyest

szabyestnegyarc
A  közösségi média egyik legtudatosabb magyar felhasználójának számít.Karrierjét a különböző social médiaoldalakra támaszkodva építette fel. Idejében, és jól felismerte a bennük rejlőlehetőségeket, melyek segítségével mára az egyik legismertebb közösségi médiaszereplővé vált. Kártyavár című slágerdala tette ismertté 2014- ben. Zenei és videoblog csatornája már több, mint 63 MILLIÓ kattintást hozott! A HVG értékelése szerint a magyar videoblogger mezőnyből ő az, aki popsztárként a fiatalokkedvencévé vált. 2020 májusától Szabyest a fél playback fellépések mellett élő koncerteket is vállal 4 fős zenekarral. A koncertek után lehetőség van TikTok közönségtalálkozókra, ahol Szabyesten kívül további sikeres közösségimédiaszereplőkkel is találkozhatnak a fiatalok. Szabyest és csapata több mint 1 millió fős rajongói bázist tudhat magáénak.
 
"TikTok"
Szabyest új csapatot alapított, amiben többnyire fiatal, nagyon sikeres közösségi média szereplők szerepelnek, akikkel közösen több, mint 1 millió fős rajongói bázist fednek le. Első közös, egy társadalmi témát feldolgozó kisfilmjük hatalmas sikert aratott, pár hét alatt több, mint félmillióan látták a legnagyobb közösségi oldalakon. 
 
A tagok önállóan, egyedül is sikeres közösségi média szereplést tudnak magukénak, több százezres nézettségekkel, ráadásul így csapatban a közönségtalálkozókon is nagyobb látogatótábor jelenhet meg.
 
A legújabb trendek a TikTokra vezetnek, közös kép és aláírás helyett, sokszor egy közös TikTok videó készítés jelenti a legnagyobb ereklyét egy-egy előadóval vagy közösségi média szereplővel. Mi fontosnak tartjuk, hogy ne csupán TikTokról ismerjék a csapatunkat, hanem be tudjanak azonosítani minket egy olyan baráti közösségnek, akik társadalmi és fontos témájú kisfilmeket készítenek, amiben fontos üzenetek és kommunikáció van. A jelenlegi tapasztalataink alapján a nézőknek rendkívül tetszik a kezdeményezés, kedvelik a csapatot és a tartalmakat.
 
Nézze meg a Szabyest galériát is!
 

Üzenetküldés

Amennyiben kérdése van vagy megosztaná velünk észrevételeit, véleményét, írjon nekünk bátran üzenetet!

Bejelentkezés

Hírlevél feliratkozás

Szeretnék értesülni az újdonságokról! (Hetente maximum 1, tájékoztató jellegű e-mail!)
captcha 
Megértettem és elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatót

Elérhetőségeink

Mikó Zsolt
Ügyvezető igazgató
06 30 985 2313
miko.zsolti@negyarc.hu 

Facebook
Instagram
Youtube

Please publish modules in offcanvas position.

Készítette: Mobilbarat.hu - Mobilbarát weboldal és webáruház